A digitális iparnak az eddigi ipari forradalmaknál mélyebb változásokkal járó kialakulása akkor hozhat sikert egy országnak, ha együttműködik az új technológiák olyan "zászlóvivőivel", mint a ThyssenKrupp - tette hozzá a miniszter.

Felidézte, hogy az autóipari és építőipari mérnöki fejlesztésekben a globális vezetők közé tartozó társaság több mint 30 milliárd forintos autóipari beruházással új üzemcsarnokot épít a jászfényszarui ipari parkban, ami az Audi 2010. évi győri új gyárépítése óta az első zöldmezős német beruházás az országban.

Szijjártó Péter esseni és düsseldorfi látogatása során a Deutsche Telekom vezetőségével is megbeszélést folytat. Ezzel kapcsolatban aláhúzta, hogy a távközlési társaság jelentős részt vállal Magyarország és a magyar gazdaság digitalizációjában, ami a sikeresség alapvető feltétele az "új ipari korszakban". Ennek jegyében 2018-ig minden magyar háztartásban másodpercenként 30 megabit sebességű internetszolgáltatás válik elérhetővé.

A Deutsche Telekom csoport 360 új munkahelyet hoz létre magyarországi vidéki szolgáltató központjaiban, így a vidéki városokban 360 magas fizetésű álláslehetőség jön létre, ami elősegíti a munkaerő megtartását - mondta Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta, hogy a következő időszakban dől el, melyik ország tud sikeresen helytállni a digitális ipar korszakában.

A ThyssenKrupp és a Deutsche Telekom is fő együttműködő partnerként tekint Magyarországra, és ez lehetőséget ad arra, hogy "mi is a nyertesei lehessünk az új ipari korszak kezdetének" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Észak-Rajna-Vesztfália tartományi látogatása során Szijjártó Péter megbeszélést folytat az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) tartományi vezetőjével, a párt egyik szövetségi alelnökével, Armin Laschettel is.

Magyarország számára Németország a legfontosabb együttműködő partner, és "ez így van annak dacára is, hogy bizonyos európai kérdéseket adott esetben másként látunk" - mondta.

(Forrás:telekomesit.hu;mti/Fotó:budapestbusinessjournal.hu)