A Get in the Ring (GITR) a világ egyik legnépszerűbb startup versenyformátuma, melynek keretein belül a csapatok a befektetetésekért vívott küzdelmet élő showműsor keretében bonyolíthatják le. A selejtezők után, a döntőbe jutott, innovatív ötlettel rendelkező csapatok öt körből álló előadássorozatban győzhetik meg a zsűri tagjait és a befektetőket ötletük megvalósíthatóságáról és piacképességéről.

Az eseményen a kínai vállalkozások mellett négy magyar csapat szállhat ringbe Chengdu-ban a kínai és nemzetközi befektetők előtt. A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő szakmai támogatásában megvalósuló megmérettetésen, a legjobb helyezést elérő csapatok tovább jutnak a 2018-as Get in the Ring Global döntőjébe.

"A rendezvény keretében együttműködési megállapodás kötünk a kínai TusStar inkubátorral és közösen fogunk dolgozni azon, hogy közelebb hozzuk a két régió startup közösségét. Ez a nemzetközi verseny az első lépése ennek a folyamatnak, amiben a holland Get in the Ring partenrünk is aktívan részt vesz." – mondta el Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A négy magyar csapat között szerepel az új egészségügyi alkalmazást kifejlesztő Pulmoment csapata, akik asztmás betegek és orvosaik számára hozták létre mobil applikációjukat. Szintén a kínai Get in the Ring-en mutatkozhat be az EDM Designer startup-vállalkozás, mely könnyedén és gyorsan biztosít prémium e-mail szerkesztő szolgáltatást cégek számára.

A szakmai előszűrést követően a versenyben a KayakFirst csapata is bizonyíthat, termékük a kajak-kenu sportágat helyettesíti szárazföldön és kompakt méretének köszönhetően lakásban is kiválóan használható. A csapatok közé jutott a Liber8tech, egyedi hightech ékszerivel, melyeknek mintája tetszés szerint változtatható mobilapplikációval segítségével.

A rendezvény kiemelt támogatói a Tus-Holdings és a Tsinghua University inkubátora, a TusStar, mely világszerte több mint 60 városban tevékenykedik. A Tus-Holdings a világ legnagyobb egyetemi tudományos központját üzemelteti, ahol több mint 1500 vállalkozás működik. Ezzel a Kína legnagyobb K+F, valamint, a technológiai és innovációs központja. A TusStart egyik legjobb egyetemének, a Tsinghua University inkubátora világszerte több mit 60 városban vannak jelen.

A résztvevő csapatok az eseményt követően a Chongqing-i magyar főkonzulátus szervezésében Nyugat-Kína legnagyobb, a Bank of China által is támogatott Kínai-Magyar Üzleti Fórumán is részt vesznek.

Partnerek: Magyar Nemzeti Kereskedőház – InnoTrade program, TusHoldings, TusStar, Enterprise Hungary, GITR, Magyarország Csungkingi Főkonzulátusa, CCISF, Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő, Chongqing Government, Consulate General of Hungary in Chongqing, BOC, PixanCity.

(Forrás:telekomesit.hu/Fotó:pinterest)