ARCHÍVUM

AZ E-SPORTRÓL SZÁMOKBAN

Hétköznap átlagosan három, hétvégén pedig öt órát töltenek az e-sport játékokat játszó magyar fiatalok e-sporttal, 44% játszik vagy tervez versenyszerűen játszani, a legnépszerűbb játék pedig a Counter-Strike: Global Offensive.

VIDÉKI, TEHETSÉGES, FIATAL

Scheller Péter nemrég végzett a Szent István Egyetem kertészmérnöki karán. Jelenleg a 2016-ban alapított [r]eaktorlabs intézmény 4 hónapos programozói kurzusán, a hátrányos helyzetű fiatal tehetségek számára indított Reaktorlabs Talent ösztöndíjprogram keretén belül tanul. A 23 éves, badacsonytomaji hallgató szállást és ellátást is kap, és a szervezők ígérik, garantált munkalehetőség is várja őt és a tanfolyam résztvevőit is.

HOGYAN ÉPÍTI A PRODUKTIVITÁSOD A PERSONAL BRANDED? 5 TRÜKK!

Mindenki beszél a personal brandről, rengeteg tippet kaphatunk arról, hogy miként alakítsuk ki. A koncepció önmagában hibás: tetteink és mi magunk vagyunk a brandünk. Éppen ezért kell megtalálnunk azokat a tetteket, amik minket fémjeleznek. Ahogy Barney Stinson-éknál volt YouTube guy, úgy nekünk is valamilyen guy vagy girl szerepbe kell bújnunk. Ebben tudnak produktivitási trükkök segíteni.

AZ INTERNET BEKEBELEZTE AZ EMBERISÉGET

Több mint hárommilliárd ember lóg a neten, havi 1900 percet töltve az online térben. Az elmúlt 15 évben több, mint 760 százalékkal nőtt az internet-felhasználók száma, világszerte. Míg 2000-ben 361 millióan voltak jelen az online térben, addig a legfrissebb adatok szerint ma már több, mint hárommilliárd ember elérhető online – derül ki a Google egyik friss felméréséből.



AZ ENGEDÉLY NÉLKÜLI SZOFTVEREK NÖVELIK A VÍRUSOK KOCKÁZATÁT

Nemzetközi kutatások kimutatták, hogy az engedély nélküli szoftverhasználat összefügg a rosszindulatú programok (vírus, trójai faló, zsaroló vírus) okozta károsodással, ugyanis minél több licenc nélküli szoftvert használnak a vállalkozások, annál nagyobb az esélye, hogy a cégek számítógépei vírusfertőzést kapnak - mondta a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) infokommunikációs munkacsoportjának tagja.

EGÉSZSÉGI KOCKÁZATUK IS VAN A HAMIS MOBILTELEFONOKNAK

Egészségi kockázatot is rejtenek a hamis mobiltelefonok - mondta Horváth Péter, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület munkacsoportjának vezetője és vezetőségi tagja az M1 aktuális csatornán szerdán.